Mó mindennapjai: Októberi változások :)

Ismét itt, kicsit a változás szélén állva :)
Utolsó olyan bejegyzés a mai, amit így rakok ki, ugyanis van egy külön oldala a blognak (a név maradt a régi; Mó mindennapjai)

Úgy tűnik nekünk az ősz olyan, mint másnak január. Lehet a tanév kezdés miatt, nem tudom, de egyet igen; változtatni akartam az eddig szétszórt, szeleburdi, ügyetlen, ,,elfelejtős” mindennapjainkon. Kezdetben próbáltam a körülöttem levő dolgokat helyére rakni, és ciki nem ciki, de rengeteget néztem utána dolgoknak a tudatos tervezésről és hogy hogyan is tarthatnék magam körül következetesen rendet. Részt vettem egy 30 napos kurzuson is.Erről bővebben egy másik bejegyzésben fogok írni.

Nem csak ez változott a nyárhoz képest. Írtam már erről, de alkalmam nyílt arra, hogy kipróbáljam azt az edzőtermet a városban, ami elhelyezkedését illetően a legjobb és a legrosszabb helyen van egyszerre. Az iskolától fél percre van, ebből adódóan nagyon jó, mert simán el tudok menni a 4 órás edzésre, úgy hogy 15:50kor van vége a munkaidőmnek. A nagyobb próbatételt az okozza, hogy az edzőterem alatt egy nagyon nagyon jó…. és még annál is jobb cukrászda van… Szerencsére csak akkor szokott ez problémát okozni, amikor tornázni megyek. Ilyenkor mielőtt meggondolnám magam, gyorsan ,,berohanok” az ajtón és már lépcsőzök felfelé. Amikor kijövök azon az ajtón amin addig besiettem a jó kedven és a fáradtságon kívül semmit nem érzek, főleg nem vágyat arra az isteni Firenzei mákos sütire… pedig tényleg nagyon finom.

A lényeg, hogy az első tornaóra után 4 napig nem bírtam lépcsőzni, még a járás is eléggé érdekesre sikerült… Miután regenerálódtam még két órán vettem részt, (más oktatónál) abban a reményben, hogy ehhez az oktatóhoz nekem ,,fel kell nőnöm”. Talán majd két hónap múlva. A másik két oktató is nagyon kemény volt, de nem volt ennyire vészes az utóhatás, így döntést hoztam, és vettem egy bérletet. Meglátjuk hogyan alakul a dolog. Szerencsére vannak motiváló tényezők, a főnökasszonyom, a munkatársam és mások körülöttem akik motiválnak, biztatnak… Eközben Mackó kapott tőlem egy húzódzkodót otthonra… mondván amíg én tornázok ő otthon fogja a Fegyenc edzést fogja gyakorolni. Az edzésben elsőre nem úgy esnek neki a húzódzkodnak, hogy egyből magasra teszi az ember az ajtó közé, hanem térdmagasságba kell tenni. Erről kaptam is egy röpke bemutatót, csak arra nem számítottunk, hogy kellően be legyen feszítve az a cső… Mackó az 5. húzásnál hátra zuhant. Előtte még viccelődöt is, hogy jó lesz ilyen alacsonyan kipróbálni, mert nagyot nem esik így az ember… Aztán majdnem én is mellé kerültem (földre) a nevetéstől. Tudom… szívtelen dög vagyok :) de legalább tudjuk, hogy ennél jobban rá kell feszíteni.

Amellett, hogy edzésbe fogtuk a testünk, a lelkünk is. Leültünk meditálni ismét, közösen. Komolyan a világ is szebb.

Egy mai történetet:

Reggel jöttem a járdán ~~(kerékpárral~~) szabályosan... A centrummal szemben van egy zöldséges, ahol rettentő jó akciók vannak, és ahova én rendszeresen bejárok, valamint rendszerint ott hagyok valami cuccom, főként a frissen megvásárolt új cipőket… Ahogy mentem a suliba, ennél a zöldségesnél pont hozták ki reggel a finom mandarint ládában, és pechére az eladónak, a fél láda mandarin legurult. Leszálltam a kerékpárról, letámasztottam, és segítettem neki összekapkodni a gyümölcsöt. Nem győzött hálálkodni a hölgy, nekem nem okozott nagy erőfeszítést, főleg hogy 2 percet sem vett el az ifjúságomból… A szomorú inkább az volt, hogy ezalatt a 2 perc alatt 10-en mentek el minimum mellettünk és senki nem vette a fáradtságot arra, hogy egyetlen egy gyümölcsöt felvett volna… A hölgytől elbúcsúztam, és mondtam neki, hogy délután betérek.

Nos, délben elküldött a főnökasszonyom a boltba. Ahogy a lámpához értem, pirosat kaptam, és elkezdett ömleni az eső. Éppen kigondoltam volna egy szépet fejben, amikor a semmiből ott termett egy bácsi mögöttem (életemben még látni sem láttam) és az esernyőjét úgy tartotta, hogy én ne ázzak el. Talán ezt nevezik karmának :) Rettentő hálás voltam a bácsinak, szép napot kívántunk egymásnak és tovább mentünk a dolgunkra amikor már fedett volt a járda.