Vattacukooor érzés :)

Úgy gondoltam, hogy ha már nem dolgozok (október 1-től) lesz időm, mint a tenger. Elhatároztam, hogy majd sütök kenyeret, angolt tanulok, jövök megyek a barátnőimhez, dekorálok, blogozok és biztos unatkozni fogok…

Nos ebből a sok mindenből szinte semmi nem valósult meg, de nem erről fogok ma írni, hanem az elmúlt időszak változatos és kevésbé gyönyörű perceiről, élményeiről, mert valljuk be ilyen is van.

A babavárásom előtt úgy gondoltam, hogy minden kismama egy mosolygó vattacukor, egy energia és egyben boldogság bomba, és bele se gondoltam abba, hogy esetleg lehetnek nehézségeik olyan alapvető dolgokkal, amibe bele se gondol az ember.

A vattacukor hasonlat is találó, főleg így a vége felé. Szép nagy kerek pocak, amitől nehézkes a mosogatás, a hajolás, a cipőfelvétel is felér egy cirkuszi attrakcióval… a tisztálkodás egyes részleteibe meg nem is akarok bele menni, mert néha az is komikus… (utoljára már Mackó vágta a lábkörmöm).

Már csak 8 napunk van, hogy köztünk legyen a mi kicsi Manócskánk, Eszti.

Eszti egy lázadó kisbaba a pocakban és pont ezt imádjuk benne. Vannak ismerőseim, akiknek már szinte túlzóan minta a babájuk (még a pocakban is). Nos a miénk nem egyszerű. Minden ultrahang és CTG/NST alatt ő a legbékésebben alszik, hiába a kedvenc finomsága, amitől máskor egész délelőtt/délután nyomja a show-t bent. Szerintem baromi okos, hogy ezt kitudja szimatolni, hogy mikor van vizsgált. Szeret minket szívatni (remélem a szívatást azalatt a 8 nap alatt, amit bent kell töltenie, kinövi). Szeret vásárolni úgy néz ki. Olyankor a legaktívabb. Nem lesz vele egyszerű dolgunk…
Nem tudom, hogy hogyan csinálja, de tény, hogy ha gyerekruhát nézünk vagy neki valamit, akkor csillagokat látok, mert úgy rúg kapál. Igazából mindegy, csak vásároljunk, Ő pedig ettől boldog és én is, mert végig hullámzik a hasam jobbra balra, fel le.

Már eléggé nagy a pocakom, mint egy cowboy pingvin úgy közlekedek, lassabban olykor, mint egy járókeretes nénike, lehet még simán le is gyorsulna. Kinéztem egy terméket az interneten, úgy gondoltam, hogy elmegyek az üzletbe személyesen veszem meg, nem neten rendelek. Megnéztem, hogy a nyitás az 8 órakor van az adott üzletben.

Mackóval bebotorkáltam reggel a városba majd ,,bedobtam dolgozni” és már mentem is a titkos küldetésre (neki néztem ajándékot). Odaértem az üzlethez 8:10-re.

Már láttam messziről, hogy ez ugyan zárva van. Kiderült, hogy 10 órakor nyit ki. Én már nem megyek haza meg visszagondoltam, inkább szépen leültem az üzlet előtti padra és megvártam. Szerencsére meleg volt, lekerült a kabát, pocak látszik, Manó mocorog, én pedig csak nézem ezt a ficánkoló kis csodát, elvoltam a gondolataimban, hogy hamarosan anyuka leszek, és hogy itt lesz végre köztünk Ő. Fél órával nyitás előtt felhúzták picit a rácsot, és jöttek a türelmetlen vásárlók nyitásra. Megtanultam ezeknek az embereknek a viselkedését elengedni, de egy nőét nem értettem, viszont annyira meglepett, hogy konkrétan csak pislogtam. Ki sem nyitott az üzlet, de már félig szinte bekúszott a rács alatt, hogy megnézze, hogy amit venni szeretne, az van-e... Aztán egyszer csak teljesen agresszívan odalépett hozzám, és rám förmedt, hogy ,,MAGA ott a padon! Itt ,,DOLGOZIK” vagy vásárló?!” Ezzel úgy meglepett, hogy csak hirtelen pislogtam… mintha nem lenne egyértelmű… de válaszoltam nagyon illedelmesen, hogy ,,vásárló…” Azután feltápászkodtam és odamentem a bejárathoz, eladó hölgy jön, megkér mindenkit, hogy várjuk meg amíg a rács felmegy, mert nem akarja hogy baj történjen (leszakadjon a rács a vásárlóra). Ekkor a néninek a lánya is megjelent, aki elkezdett üvöltözni, hogy már 1 perce elmúlt 10 óra, a néni meg erre felbuzdulva nekiiramodott az üzletnek, vonva másik 5-6 embert magával, holott a rács még a lopásgátló tetejéig ment fel csak. Felöklelt majdnem az a pár ember… Totál felháborító volt számomra, hogy ennyire nincsenek emberek tapintattal egymásra és hogy nem igaz hogy fél percet nem tudnak még várni. Én megvártam.

Nem csak ezek voltak a meglepő élmények felnőtt emberektől.

A női klinikára kellett mennem, mert magas lett a vérnyomásom és gyógyszert kellett felíratnom az orvosommal. Az orvosomnál éppen szültek ketten is. 3,5 órát kellett várnom egy receptért, de nem volt gond, volt nálam csoki, víz, újság. Ezek nélkül el se indulok sehova, sosem lehet tudni. 3 óra alatt, hogy értelmesnek tűnő emberek (az életkor az 18-70 között és a bőrszín is változó) hogyan hisztiznek, sírnak, toporzékolnak, balhéznak egy klinikán, szó szerint… megdöbbentő. Konkrétan megsajnáltam sok nővért, hogy mit kell lenyelniük. Ők meg rajtam csodálkoztak, amikor csak annyit mondtam, hogy ,,receptért jöttem, de tudok várni a doktornőre”. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy csak én fogom ki ezeket az embereket, vagy minden normális ember dolgozik munkaidőben. Végül nem kerestem indokot, csak ültem a fenekemen. Végül 3 óra várakozás után felküldött az asszisztens a szülőszobára a doktornőhöz, mert Ő azt kérte, és adja a receptet. Felmentem, a folyosóra leültem, és vártam rá (további fél órát). Közben tényleg akkora dömping volt akkor, (október 30-i hidegfront) hogy sorba sírtak fel a babák, aztán az apukák, amikor hozták ki megmutatni a babákat, végül ismeretlenül… már én is bőgtem…

A fránya hormonok miatt olyan dolgokon képes lettem az utolsó hónapban bőgni, mint amikor az Oroszlánkirályban megmutatták Szimbát az állatoknak (amikor megszületett…) vagy hogy Mackó azt mondta, hogy koszos lettem… és van hogy csak úgy a semmi miatt is.

De ez a szülőszobás élmény indított el mindent. Akkor megpróbáltam a könnyeim letörölni, mondván buta vagyok, meg már jó ideje vártam a doktornőre, ne azt lássa már, hogy én itt bőgök. Közben arra jöttek szülésznők, akik kérdezték mi a baj, tán sírtam? :D Óh kicsit se volt  ciki a helyzet, végül helyre ,,pofoztam magam” és pár percre rá megkaptam a recept is, és mentem a dolgomra haza.

Ezután az élmény után jött egy ötletem (kevesebbel a szülés előtt 1 hónappal) hogy én mégis szeretnék elmenni szülés felkészítőre… de a felkészítő egész hónapban van össze vissza időpontokkal… az utolsó most 27-én lesz, remélem, még egyben leszünk Cicalánnyal :)

A szülésfelkészítő egy külön blogbejegyzést érdemel, mert voltak ott is élmények, sztorik, döbbenetek és nevetés, főleg amikor jött velem Mackó is... Tehát értek élmények rendesen, de minden negatív élmény eltörpül amellett az élmény mellett, hogy hamarosan az MMM (Manó, Mackó, Mó) egy CSALÁD lesz. Iszonyatosan várom, de repül is rettenetesen az idő.

Egy pár kép az elmúlt időszakról:

34. hét :)

37. hét :) (a káoszt ne nézze senki, éppen a bőröndöket raktam össze) :)

A Mars bolygó :D

Igyekszek a szülésfelkészítőről készült bejegyzést minél hamarabb feltenni, míg egyben vagyunk :) Ugyanis már megáll a sörös doboz a hasamon, és itt van egy olyan mendemonda, hogy ha ez megvan, akkor bármikor jöhet a baby (ha nem tudnám, hogy 8 napunk van még) :D Ma pedig CTG/NST és kiderül mit gondol Eszti a kijövetelről :)

Kellemes hétkezdést mindenkinek!