Egy szép napról :)

Ilyen még nem is fordult elő velem, hogy ennyire ne lett volna időm, hogy írjak. Rengeteg minden történt velünk ez idő alatt, pénteken beköszöntött a téli szünet, és ezt lezártuk egy tantestületi karácsonyi ünnepséggel, ami azért megér egy hosszabb bejegyzést. A történetet mégis ott kezdem, hogy péntek reggel mentünk a moziba, ahol a harmadikos évfolyamos tanulóink, zenész palánták és énekkari tagok adtak elő Karácsonyi ünnepi műsort. Nagyon színvonalas és modern előadást láthattunk, tetszett nagyon. Délután pedig mi ünnepeltünk.

Ahogy az előző iskolában is, itt is vannak olyan pedagógusok, akikre tisztelettel nézek, a személyiségük, a szaktudásuk miatt. Az ilyen összejövetelek alkalmával, kicsit jobban bepillanthatunk a másik személyiségébe, kicsit közelebb kerülhet hozzád a másik, új arcát, érdeklődésikörét ismerheted meg, amit a rohanó hétköznapokon nem lát meg csak úgy az ember. Az asztalnál ültünk, és az alsós munkaközösség tagjai adtak elő egy kis műsort nekünk. Megint megláttam valami szépet, mint amit az előbb leírtam. Tavaly Cecinek a színészi tehetségét fedeztem fel, most pedig egy általam nagyra becsült munkatársam előadásán maradt majdnem tátva a szám. Hogy is nézett volna ki rögtön az első sorban, hogy tátva van a szám, csak azért nem volt. Egy történetet mesélt el, amely eléggé szárazon indult, de ettől függetlenül nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz a folytatás, hiszen valamivel többet néztem ki belőle. Az előadása a továbbiakban rettentő jó volt, átjött minden érzés, minden mondanivalója a történetnek. Mindenki nagyon ügyes volt, engem mégis ez a történet ragadott meg a legjobban. Aztán persze elkezdtem keresni az interneten a történetet, mert elfelejtettem a címét, majd meg is találtam, így megosztom ezt veletek, igaz nem úgy, mint Ági néni nekünk.

Misa története

Misa egy melegszívű kisfiú

Az orosz Oktatásügyi Minisztérium 1994-ben két hívő misszionáriust bízott meg azzal, hogy kidolgozzanak egy olyan tananyagot, amellyel az iskolákba etikaórákon megtaníthatják a tanulóknak a bibliai alapelveket. Arra is fölkérték őket, hogy a börtönökben, a tűzoltóságon, a rendőrségen, valamint egy nagy árvaházban is tanítsanak. Később ők mondták el árvaházi élményüket:

Közeledett a karácsonyeste. Árváink életükben először hallották a karácsonyi történetet! Elmeséltük nekik, hogy József és Mária elment Betlehembe, de már nem volt hely számukra a fogadókban. Aztán hogyan született meg Jézus egy istállóban, és hogy fektették szülei egy jászolba.

Amíg beszéltünk, a gyerekek és a nevelők lélegzet visszafojtva hallgattak bennünket. Némelyikük a szék legszélére csúszott, nehogy egy szót is elmulasszon abból, amit mondunk.

Amikor véget ért a történet, minden gyereknek adtunk három kis darab kartonpapírt, amiből egyszerű jászolt készíthettek. Kaptak egy kis sárga szalvétadarabot is, amit azután az útmutatásunk szerint vékony csíkokra téptek és szalmaként a jászolba tettek. Világosbarna filcből babaformákat vágtunk ki, egy régi hálóingből pedig négyszögű flanell darabokat, hogy a babáknak takarója is legyen.

A gyerekek serényen dolgoztak, hogy összeállítsák apró jászlaikat, én pedig körbejártam közöttük, hogy segítsek, ha valamelyiküknek szüksége lenne rá. Minden rendben ment. Aztán ahhoz az asztalhoz értem, amelyiknél a hat év körüli kis Misa ült. Éppen elkészült a munkájával. Amikor szemügyre vettem a jászlát, elképedtem, mert nem egy, hanem két baba feküdt benne. Gyorsan hívtam a tolmácsot, hogy megkérdezzem a kisfiútól, miért így készítette a jászolt.

A fiúcska széttárta a karjait, elgondolkozva nézte a pici jászolt. Aztán nagy komolyan belefogott a karácsonyi történet elmesélésébe. Életében először hallotta ezt a történetet, úgyhogy meglepett, milyen pontosan emlékszik rá. Mikor ahhoz a részhez ért, hogy Mária a kis Jézust a jászolba fektette, innen egészen sajátos módon folytatta:

„Amikor Mária a babát a jászolba tette, Jézus rám nézett, és megkérdezte, hogy hol lakom. Elmondtam neki, hogy nekem se mamám, se papám, se otthonom nincs. Akkor Jézus azt mondta, hogy lakhatnék nála.

Azt feleltem, hogy ez nem megy, mert én nem tudok neki ajándékot adni, mint mások. De annyira szerettem volna Jézusnál lakni! Gondolkodtam, nincs-e valamim, amit odaajándékozhatnék neki. Eszembe jutott, hogy melegíthetném őt. Úgyhogy megkérdeztem Jézust: Ha melegen tartalak, az olyan lenne, mint egy ajándék? Jézus erre azt felelte: Ha melegen tartanál, az volna a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam. Akkor befeküdtem mellé a jászolba, és Jézus rám nézett, és azt mondta, hogy most már vele maradhatok – mindig.”

Mire Misa befejezte a történetét, elöntötték szemét a könnyek, és megállíthatatlanul patakzottak végig az arcán. Arcát kezébe temette, és fejét az asztallapra hajtotta. Két kis válla csak úgy rázkódott a keserves zokogástól.

Ez az árva kisfiú talált valakit, aki sohasem hagyná el vagy bántaná őt. Valakit, aki mindig vele lesz.

Megtanultam: nem az számít leginkább, hogy mink van az életben, hanem hogy kicsodánk.

Tehát ez volt az a történet, ami magával ragadott. De mégegyszer mondom, hogy mindenki nagyon ügyes volt.Ezután evésre került a sor, már nagyon korgott a gyomrom, egész nap nem ettem, ahogy drága Manya sem. Az ebéd egy külön történet volt :) Ági és Kinga rettentő finom citromos gyömbér szörpöt ajándékozott nekem, aminek nagyon örültem és aminek a fele már nincs is meg. Megtudtam, hogy Manya mennyire szeret és tud sütni, később F. Ági történetein, megnyilvánulásain nagyokat nevettem, annyira szuper volt minden.

Megtudtam, hogy Ágota mennyire finom forralt bort tud készíteni… túlságosan is megismertem… és rájöttem, hogy csak a rum mennyiségnél jelez a talpam, ha elég a mennyiség…(zsibbadni szokott a talpam, ha elég a mennyiség) :) Tehát, összességében nagyon jól éreztem magam ezen a napon, szívből remélem, hogy mindenkinek sikerül kipihennie magát, mindenki erőt tud meríteni a közös együttlétekből az ünnepek és szünet alatt és, hogy mindent siekrül megvalósítani amit szeretnének, illetve elterveztek.

Úgy terveztem, hogy a Karácsonyi ünnepség után megyek tornázni, de végül lekéstem az utolsó buszt is, így tornázni már nem mentem, utólag belegondolva, talán jobb is volt... Lehet csak begurítottak volna egy sarokba vagy sztepp padnak használtak volna, pedig még a dobostortát sem ettem meg, hogy nehogy bűnözzek mondjuk nem is nagyon szeretem... :D Ma lenne az utolsó torna óra az évben, de pont ma jön haza Mackóm tesója Amerikából, most ismerem meg, és mivel valami kis betegség bujkál is bennem, a mai napot (tényleg sajnos), de kihagyom. Még ma dolgozom, de holnaptól kezdve már én is szabadságon leszek. Nagyon-nagyon várom már :) Tegnap az ajándékokat becsomagoltuk Mackómmal, megint megvillogtattuk, hogy milyen ügyes csomagolók vagyunk…tehát már a finishben érzem magam, már csak egy adag pöfeteget kell sütnöm itthonra :)

Csodaszép, nyugodt, szeretetteljes készülődést Mindenkinek!