Őszintén a karácsonyi őrületről.....

Nagyon régen nem írtam, a munka terén is mindig van mit intézni, lezárni, befejezni az év vége előtt. Mackónak az új program miatt vannak már ki az idegei. Egyre jobban érezzük a feszültséget, azt, hogy már jó lenne egy kis pihenés, de még van 7 munkanap.

És igen, itt van December 10 és itt Szegeden még nem díszítettem fel a házat,a lépcsőt, nem raktam ki a karácsonyi díszeimet, nem sütöttem semmi elállós süteményt Karácsonyra, hogy ne az ünnep előtti nap őrüljek meg éjfélkor a tűzhely előtt, és ne kapjak idegrohamot a girlandok miatt és hogy mit kell megcsinálni még. Ráadásul Mackó tesója is jön haza 22-én és 22-én történetesen még dolgozom is. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyszerre fogok haza érni Mackó tesójával. Még van 12 napom rendbe tenni mindent a házban…

És persze még ajándékot is kellene nézni, de egyszerűen nem jutunk el Mackóval, hogy végig nézzünk mindent, amit szeretnénk.  Vagy nekem kell bent maradni, vagy valami más program van, vagy bevallom őszintén, hogy annyira nincs már energiánk az egészhez a munkahelyi év végi őrület után mászkálni, hogy inkább csak haza esünk és pihenünk, mert annak érezzük szükségét. Persze utána jön az önmarcangolás... Egy érdekes dolgot mondott valaki tornán, amin aztán elgondolkoztam. ,,Ez a karácsony ez már egy nyűg mindenkinek, nem az ünnepről szól.” Elgondolkoztam, hogy mennyire volt más régebben a Karácsony várása mint most, és vajon tényleg nyűg-e? Egy kis visszatekintő. Emlékszem otthon, mindig meggyújtottuk a gyertyákat, beszélgettünk, elmondtuk, ki mit szeretne, és próbáltunk mindenki kedvére tenni (főzés, sütés, ajándék és minden terén).  Finomakat főztünk, együtt sütöttünk, készültünk, karácsonyi zenét hallgattunk, anya csomagolta a kis dohányzóasztalon az ajándékokat, én leskelődtem, közösen díszítettük a házat, közösen vásároltunk fát…mindent közösen. Ez volt régen, és valahogy imádtam.

Lehet, hogy felnőtt fejjel látom már máshogy az egészet, de már tényleg kezd sok lenni az az időszak, ahogy egyre közeledünk az ünnep felé. Idegbetegek az emberek az utakon, a  bevásárlóközpontokban (ahol nem csak magyarul szólnak be a hangosbemondóba, hanem a hatás kedvéért már szerbül is…), egymás kezéből tépik ki a termékeket, miközben te is nézed, hogy vajon megfelel-e az illetőnek az a bizonyos termék. Miközben forgatod, nézegeted, már kuncsorogják a kezedből, hogy ha nem kell, akkor igazán átadhatnád a helyed vagy amit éppen fogsz. És te csak pislogsz, és felteszed magadban a kérdést, hogy ,,mi van”. Annyira illúzióromboló, hogy veszekszenek az emberek egymással, hogy ,,márpedig lesz hal karácsonykor”, holott az illetőn kívül senki nem szereti a családban (meg kell jegyeznem, hogy nem hallgatóztam, csak a veszekedésből és annak hangerejéből derült ki az egész információ, amit lehetetlenség lett volna nem meghallani). Azért kellett megjegyeznem ezt, mert Mackó mindig azt mondja, hogy hallgatózom és azt pedig nem illik. Ez nincs is így, csak ritkán, amikor unatkozom, és azt is csak a buszon, utcán,…. No, de kanyarodjunk vissza. Minden olyan apró-cseprő dolog felszínre jön, és kitör emberekből ilyenkor, ami nagyon elszomorító. Ilyenkor belegondolok abba, hogy most marja mindenki egymást és később pedig odaállnak majd a fa köré Karácsonykor és kötelező jelleggel álszent módjára mosolyogva átadják az ajándékot (mintha mi sem történt volna), amit előtte nagy undorral és nyűggel kiválasztottak, jobb esetben nem 24-én, mondván ,,jó lesz az az illetőnek”. Ebből a karácsonyból nem kérnék szívem szerint én sem. Törekszek arra, hogy csak szeretetből és szívből vásároljak, és azt amire igazán vágyik a másik. Ilyenkor bevallom őszintén, hogy nem érdekel az sem, hogy mennyibe kerül valami, hiszen, szeretnék jó és tényleg hasznos ajándékot vásárolni. Mi nem vásárolunk mindenkinek ajándékot, csak a kicsiknek és egymás között (Anyu, Én, Mackóm, Anyósom és Mackó tesója+ a picikék (unokatesóm gyerkőcei) és kövezzen meg midnenki, de én Julisnak és Benőnek is szoktam venni egy kis apróságot vagy finom falatot, mert ők is a család tagjai. Igazából nem arra törekszünk, hogy bóvlit vegyünk mindenkinek, hanem kevés embernek, de szívből jövő normális ajándékot.

Ajándék nélkül is épp annyira lehet ünnepelni, mint nélküle. És én ezt szeretném, azt, hogy a szeretet ünnepén ne álszentségből legyünk egymással, hanem beszélgessünk, játszunk, bohóckodjunk, vacsizzunk, ahogy eddig mindig otthon és keresztanyuméknál. Igaz, hogy még nem tartunk ott, hanem az őrület időszakában tengődünk, így remélem, hogy szombaton végre megtaláljuk az ,,igazi” ajándékot Mackóval Karácsonyra akinek még nem vettük meg, és koncentrálhatok majd a sütésre és kicsit lenyugszik mindenki.

Akkor szeretem a legjobban a Karácsonyra hangolódást, amikor még éppen elviszik halottak napjáról a mécseseket és egyből előkerülnek a karácsonyi cuccok. Akkor még mindenki csendben van, nem őrül meg senki, és akkor még egyetlen egy karácsonyi dal nem akaszt ki annyira, hogy idegbajt kapjunk (főleg a magyar) zenéktől. 

Kicsit ellentmondás van az egészben, hogy várom is meg nem is az egészet. Pedig csak azt szeretném visszakapni, amit gyermekként éltem át a várakozás alatt és nem azt, hogy ,,kivágom ezt a k*rva fát már, hogy nem jó még mindig a g*ci talpba, mondtam, hogy vegyünk műfát”. (Ez persze nem nálunk van, mert már van mű fánk ) :DDDD .
Utálom, hogy minden ember áttapos a másikon, belerúg kettőt a másikba és továbblép. Miért nincs az emberekben egy morzsa emberség ilyenkor? Mikor és hogyan veszett ki ez? Miért gond adni olyannak akinek nincsen és miért csak a saját problémánk/dolgunk a legfontosabb? Miért esik nehezünkre megállni, meghallgatni mást, vagy segíteni a másikon? Utálom az embertelenséget és az igazságtalanságot. Szerintem ezekre a kérdésekre a választ sosem fogom úgy megkapni, hogy egyet is értenék a válasszal. Csak a Karácsonyom akarom visszakapni, mint ami régen volt.

Lehet én gondolkozom hülyén, a tökéletesre törekszek ha készülni kell valamire, de jelen esetben ezek a negatív hatások annyira visszavesznek a kedvemből, hogy hihetetlen. Ma elméletileg sütünk Mackóval, kiderül mi sül ki belőle és, hogy visszakapom-e a karácsonyi hangulatomat, mert szeretném...

Csodás napot és meghitt, nyugodt készülődést mindenkinek!