A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kreatív. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kreatív. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 4., péntek

Rudolfok mindenhol :)



Tegnap este gondosan befejeztem az összes Rudolfom, amit a Mikulásnak készítettem, hogy hozza el az iskolában a munkatársaimnak.
Idén szerettem volna egy kicsit egyedi, de jópofa ajándékot adni, így esett a választás Rudolfra. Könnyen elkészíthető, kevés anyag kell hozzá, csak egy kis barna karton, egy nyalóka, olló, ragasztó és filc kell hozzá.


A sablont  felrakom ide, én ezzel dolgoztam.(Hátha valakinek kedve támad Rudolfot gyártani) :)
Kilehet nagyítani, egy picit én is nagyítottam rajta, kb. akkorára, hogy egy A/4-es lapon két sablon elfért. Kivágtam, a fejet, majd egy papírragasztó kupakot körberajzoltam az orrának. Pont jó volt a méret, mert passzolt a chupa chups nyalóka fejmérete a lukhoz. Kivágtam a kört, a karontra filccel rajzoltam arcot Rudinak, majd a nyalókát cellux-al odaragasztottam a karton hátoldalához. Gyerekjáték volt, kikapcsolt a készítése.
Szerintem mindenkinek tetszett is, úgyhogy megvoltam elégedve. Mackó is kapni fog egy Rudolfot, de mivel látta, neki ki kellett találnom még egy apróságot, mivel eldöntöttük, hogy nem kell nekünk csokoládé idén az alakunk miatt (mivel kap nyalókát, már oly mindegy) így ő kapni fog egy Guiniss sört, amin lesznek agancsok meg szemecske.Persze törekedni fogok arra, hogy az enyém ennél jobban nézzen ki:


Annyira nagyon nem viszem túlzásba, mert inkább a holnapra koncentrálok. Ugyanis holnap mellettem fog szuszmákolni a legnagyobb ajándék.Csendesen, gyanútlanul. Én pedig lesben álklok, hogy mikor lesz 8:00, amikoris ébresztem Mackót.... Éneklek neki (ennek fog a legjobban örülni), nyaggatom, húzom, cikizem, hogy milyen vén, ugyanis holnap lesz a születésnapja… Bizony… az én kicsi Mackóm vén Mackó lesz. Rengeteg a teendő, egyelőre még az ajándékáért is elkell mennem. írtak sms-t, hogy megérkezett. Szerencsére, Anyósommal éppen vásárolni vannak, tehát gond nélkül betudom csemészni a házba. Csomagolópapírt is szereznem kell, ah megint nem gondolkoztam időben úgy látszik…. De valljuk be, annak sincs értelme, hogy mindent becsomagolok egy hónappal előtte. És hát ezt az őrületet én valahogy bevonzom. Tehát én még ma megbolondulok,rohanok mert torna is lesz, csomagolni, is kéne, alkotni is, szóval jól indul a mai nap. Lehet csak Rudit kapja. :D Azzal sem növekszik a pocak térfogat :))) Vasárnap kárpótlom a fincsi tortával az ünnepi ebédhez, amit sütök holnap :)


Holnap beugrunk a Gringos nevezetű mexikói étterembe páran megünnepelni Mackót, vasárnap meg a nagy családi ebéd lesz. A Gringos előtt persze jó lenne megsütni egy adag mézest, amire már 3 hete készülök, a porcelángyurmát megcsinálni amire 1 hónapja készülök, feltakarítani, amire 4 napja készülök… Tehát program van, Anyu vasárnap jön, aminek rettentően örülök, és már a nyakunkon egy újabb hét. A suliban is őrület van a szó szoros értelmében, mint ilyenkor mindig. Karácsonyig már csak ez lesz. És én úgy várom a Karácsonyt….
Annak ellenére, hogy nem várok semmilyen ajándékot a Mikulástól, és még ma 3szor elátkozom a napot, hogy már péntek van és nem vettem meg mindent, holnap kicsinosítom a csizmám és kirakom valami központi helyre :)
Boldog Mikulás várást és kellemes hétvégét mindenkinek :)

2015. november 16., hétfő

Kreatív hétvége, rengeteg képpel és élménnyel


Nagyon klassz volt a hétvégénk, minden óránk, percünk szint bevolt tervezve. ÉS igen, most elsőre tényleg mindenre volt idő, rengeteg mindent meg tudtunk csinálni. Pénteken a szokásos bevásárlás után egymással foglalkoztunk, beszélgettünk mindenről, végül nekem nagyon hamar sikerült elaludni. 8 órakor már durmoltam, nem is tudom, hogy mikor volt ilyen. A szombat igazi rohanás volt. Délelőtt a legnagyobb örömöm az volt, hogy végre sikerült eljutni Squasholni.Annyira imádom ezt a sportot, de szegeden őrületesen DRÁGA ez a sort, és este 9ig minden pálya bevan táblázva.


Szuper volt nagyon, Mackót persze elvertem. Rengeteg előnyt adtam neki, nem számoltam pontokat, de ígyis fölénnyel nyertem. 4:3 az állás így, ha az sszesített állást nézem. Ha legközelebb is nyerek, akkor meghív egy pizzára vagy valamire, mivel kötöttünk egy megállapodást. Aki összesítettben hamarabb szerzi meg az 5 pontot, a vesztes meghívja egy pizzára vagy valamire. Tehát szurkoljon mindenki, bár igazság szerint örülnék ha Mackó nyerne, mert legutóbb is én nyertem a pizzát (tavasszal), tehát most ő jönne igazság szerint. Tehát megváltoztatom a kijelentésem, mindenki szurkoljon MACKÓNAK (ráfér) :-P :) A Squash után siettünk haza, gyorsan befejeztük az ebédet. Az ebéd borsóleves volt, Mackónak, Anyunak és Zitunak (nálunk evett Zitu is) meggyszósz és szezámos bundában sült rántott husi, nekem pedig paradicsomos káposzta (IMÁDOM). Ilyen finoman még soha nem csináltam meg, szerintem ma este is ezt eszek majd. Az ebéd után Mackó és Ádika kimentek horgászni, mi pedig Zituval nekiláttunk alkotni. Készítettünk fürdőbombát, mécses tartókat, mert abból sosem elég, egy kis vázát és én egy vicces tea filtert.

Kezdjük szépen sorjában. A fürdőbomba rendkívül jó volt. Készült narancsos, és levendulás. A narancsosba tettünk narancshéjat, a levendulásba pedig virágszirmot.


Nagyon bársonyos lett tőle a bőrünk, nem fogta be a kádat sem, és a bőrünket sem. A receptjét már leírtam, a Kreatív fülön belül bárki megnézheti.


Anyut beszívattuk, hogy tiszta lila a bőre, szegénykém el is hitte. Olyan jó volt mókázni picit vele. A fürdő bomba után pár mécsestartót készítettünk. 
Annyira szeretjük a csipkét, hogy most is ezzel dolgoztunk, egy kis kávébabbal kombinálva. Legközelebb eldöntöttük, hogy csak karácsonyi dolgokat fogunk készíteni. És hogy hangolódjunk a télre, készült egy szerintem mókás teafilter is. 
 



Kinyomtattam otthon hóember figurákat, van olyan verziója is, amit a gyerekek kifesthetnek, színezhetnek. Belamináltam miután körbevágtam a formát, így biztosítottam, hogy nem fog elázni a papír. Végül ragasztópisztollyal a hóembert felsőrészéhez ragasztottam a filter papír részét, és belelógattam a forró vízbe. Remélem, hogy tetszik, nekünk nagyon elnyerte a tetszésünket a forró fürdőben pancsoló hóember. Az alkotó délutánunk után megérkeztek a fiúk, fogtak 9 darab keszeget, nagyon ügyesek voltak. Gyors fürdés után mentünk is le keresztapumékhoz, mivel az unokatesómnak az angyali gyerkőceinek tartottuk meg a születésnapjukat. Danikám már 8, Dórika pedig 4 éves lett. Hatalmasat játszottunk utána, a játék amit szerintem egyszer az életben mindenkinek ki kell próbálnia, nem más mint a Brainbox.


Sok fajtája van a játéknak, mi a világ országait játszottuk meg volt egy feltalálós fajtája is a játéknak.8+-os játék, de ugyanolyan jó felnőttként játszani vele, és számomra is tudott rengeteg újat mondani. A játék lényege: 71 illusztrált képen mutat be a játék nekünk érdekes tényeket a világ országairól. A játék során 10 másodpercig kell megfigyelni egy adott kártyát a felnőtteknek (homokórával mérjük), gyerekek 20 mp-ig nézhetik a kártyát. Ezután a játékos dob egyet egy dobókockával, a kártya hátoldalán pedig vannak kérdések. Azt a számú kérdést kell a játékosnak feltenni, amit dobott. Ha helyesen válaszolt a kérdésre, megtarthatja a kártyát. Vannak nagyon csalafinta kérdések, meg kell nézni mindent a kártyán, el kell olvasni, memorizálni kell mindent ami rajta van, és mindezt nagyon rövid időn belül. Mi felnőttek, akkorákat nevettünk, mert attól függetlenül, hogy sok mindenre tudtunk válaszolni, volt hogy nagyon meglepett egy kérdés. Rendkívül szórakoztató játék, rengeteget lehet belőle tanulni, és a figyelmet is rendkívülien fejleszti. Azt biztos, hogy Karácsony előtt megvásárlásra kerül nekünk is kettő doboz (világtörténelem, és a világ országai).

Milyen témában lehet kapni még a játékot:

Világtörténelem

Világ városai

Találmányok (nagyon jó)

Első képeim

Állatok

Világ országai (Csúcs szuper)

Farm

Matematika kicsiknek

Környezetismeret kicsiknek

Annyira nem is drága játék, hiszen 3730 Ft-ért látom az interneten. Este fél 10ig csak játszottunk, beszélgettünk, és bizony egy két pohár bor után pedig már mókás is a játék. Nagyon jó volt unokatesóimat látni, régen láttuk már őket és a piciket. Mindig elámulunk, hogy hogyan nőnek a ,,picik” akik igazából már nagyok és egyre csak nyílik az értelmük.

Vasárnap nagyon hamar eltelt a napunk, én kimentem a piacra Zituval, Mackó addig is aludt otthon békésen. Ingyen kaptam egy csillag alakú formát, amivel majd csillag alakú fürdőbombát tudok majd készíteni, ÉS dobpergést kérek, a birtokomban van most már egy olyan hópehely, amit kerestem az adventi koszorúhoz! Annyira boldoggá tett, hogy egyre jobban várom, hogy jövő héten haza menjünk, és díszítsük a házat, hogy megcsináljuk az adventi koszorúkat, a Mikulásra tervezett dolgaim, Zitu ablakát kidíszítjük….és még amire marad idő.

Délután megszépítettem Anyukámat, kiszedtem a  szemöldökét, és kifestettem a körmét, tehát csináltunk egy órás csajos időt is. Miután mindenki szép lett és összepakoltunk, meglátogattuk Icuskát, akinek születésnapja volt. Boldog születésnapot kívánunk itt is neki! Ahogy Icuskától eljöttünk, haza vittük Anyucit, és jöttünk haza Szegedre, ahol igazán szívéjes fogadtatás fogadott minket. Ezt leszámítva nagyon jól éreztük magunkat otthon, nagyon sok mindent csináltunk és jó volt ismét otthon lenni.

Egy kicsit erről a hétről. Ezen a héten megcsinálom a mézeskalácsokat, és be van tervezve most már karácsonyra hangolódva a porcelángyurma is. 5 hét és itt a Karácsony, ideje elkezdeni ,,hivatalosan" is a készülődést. Most a sütés főzés részemről lehet egy kicsit háttérbe szorul, de biztos lesz pár jó receptem is.

Hatalmas tervekkel vágok bele ebbe a hétbe is, remélem mindenkinek kellemesen fog telni a hét első és többi napja is egyaránt.

Csodás napot mindenkinek!