Az igaz barátságról :)

 A barátság, nem élet-halál kérdése,annál sokkal fontosabb. Körbe vesznek minket olyan emberek, akik érdekből vannak velünk, akik esetleg kihasználnak, elárulnak hátba szúrnak a végén és bizony olyanok is, akik olyanok mint az árnyék, addig vannak velünk amíg süt a nap... Ez a bejegyzés nem ezekről a kapcsolatokról fog szólni, hanem az igaz barátságról. Ott van (az illető) minden fontos pillanatodban, tud mindent rólad, akkor is, ha nem beszélsz vele minden nap. Elég rád néznie és fordítva, tudtok mindent egymásról. A sorok közti olvasást is, a kimondatlan szót egy szempillantásból,  azt is, hogy érte éjfélig is fent maradsz, vagy hajnal kettőkor kelsz fel. Olyan számodra, mint egy rokon, egy testvér, egy személy, akire tényleg mindig feltétel nélkül számíthatsz. Az, hogy kiből lesz legjobb barát, sosem lehet tudni, az kialakul, azonban ha kialakult, nem számít, hogy milyen messzire vagytok egymástól, Anglia, vagy Hollandia, teljes mértékben mindegy. Általános iskola második osztályában jött egy új tanuló az osztályunkba, anno 1995-ben... Alacsony, szemüveges visszahúzódó, okos kis csöppség, nem nagyon törődött vele elsőre senki. Aztán összebarátkoztunk, barátságból még verekedtünk is az iskola udvarán /.../ , vagyis ő inkább volt áldozat mint fölényben lévő díjbirkózó /…/, eztán elválaszthatatlan kispajtások lettünk, nyílván a bunyó kellett ehhez.  Két kis barát akik rohantak aftázni, tengózni, ahogy tudtak. Később pedig elbújtunk a wc-ben, mert nem akartunk lemenni. Végig kísérte minden plátói szerelmem :D és én az ő egyetlen szerelmét :D. Naponta TÖBBSZÖR, de legalább EGYSZER írtunk egymásnak levelet KÉZZEL... kidíszítettük és másnap vittük a másiknak. Sértődés volt, ha éppen elmaradt a napi levél. De nem voltunk képesek haragudni huzamosabb ideig egymásra- maximum pár percre-, ezért az ujjunkkal mindig jeleztük, hogy „szent a béke”, ekkor mindketten a kisujjunk összeakasztottuk, és megráztuk.

Akkor nem tudtuk, hogy ez a a mozdulat japánból ered, és van hozzá egy versike is, amit biztos mondtunk is volna, ahogy az ottani gyerkőcök. A dalocska eredete arra a  utalt a 19(!) században,  hogy amikor egy prostituált levágta a kisujját, és átnyújtotta a kuncsaftnak, azzal kijelentette, hogy egyedül ő iránta érez igaz ,,szerelmet". Mai viszonylatban már arról van szó, hogy ígéretet tesz arra a két ember, hogy nincs több harag kettőjük között. Kicsit azért barátibb jelentéssel bír. Ezt csak úgy érdekességként. :) 

A mondókát meghallgathatja bárki, akit érdekel:

https://www.youtube.com/watch?v=WXUeeJpCCcw

Tehát mi… Falaztunk egymásnak, lebuktunk dolgokkal, igazgatóit is kaptunk együtt, sőt Sailor moon, Dragon ball és gólkirály klubunk is volt. Kerestük a kukázós bácsit, hogy adjunk neki szendvicset. Azóta persze mindketten változtunk, olykor teljesen meglepődöm azon, hogy egy teljesen romantikus lelkű kislányból, akinek naív és romantikus elképzelései voltak a világról és aki Gareth Gates számokat hallgatott (igen…)… hogyan lett ilyen talpraesett vagány nőci akinek még a mai napig vannak vad ötletei.  Nos, ez a személy, akivel elkövettem ezeket a dolgokat, és aki számomra tényleg nagyon fontos szerepet tölt be az életemben Ő nem más, mint ALIKA. A legrosszabb napot is felvidítja, a lelke akár az arany, és a mai napig képes olyan dolgokba belevinni, amire nem számítok, amit egyedül ép ésszel nem csinálnék meg.  Ami kicsit gyerekes, de ki nem sz*rja le, ha együtt vagyunk. Nem tudom, de annyira mindegy, hogy beégek-e vele valahol, maximum egy jót nevetünk rajta. Nincsenek gátlások, nincsen semmi olyan dolog, amit ne tudna, amit titkolnék előle. Immár egy 20 éves barátságról beszélünk, és remélem még legalább háromszor, négyszer ennyi lesz :) Ali külföldön van, és büszke vagyok rá, amit kint elért. Viszont rossz az, amikor érzed, hogy az illetőt nem tudod megölelni, amikor szüksége lenne rá, az ő fájdalma olyan, mintha a veled is rossz dolgok történtek volna. Egyet tud tenni ilyenkor az ember távolból, bátorítani, támogatni tudja szavakkal, írással a másikat, és remélni azt, hogy megoldódnak a problémák, valamint, hogy hamarosan haza~ illetve ki megy a másik, és ha csak egy kicsi időt is, de együtt lehet tölteni. Van úgy, hogy csak úgy spontán jót kívánok neki magamban, vagy, hogy legyen egészséges, vegyék körül normális emberek, ne használják ki.

Nos, számomra ilyen ez az igaz barátság, amit nem lehet egy szóban, leírni és kimondani, ezt érezni kell.  Ezt jelenti számomra az én kicsi Alikám. Mindenkinek ilyen barátot kívánok maga mellé.

Csodás estét mindenkinek, és aki teheti, ölelje meg vagy hívja fel (holnap) a LEGJOBB barátját és mondja el, hogy mennyire fontos neki, mert abból bizony egy van és nem több.

Szép estét mindenkinek!

Honor és Mó

Tegnap az egész napom izgalmakkal teli volt, folyamatosan vártam, hogy megjöjjön egy e-mail, vagy egy sms. Két napja megrendeltem egy telefont, mert nem volt raktáron az Extrem digitalban. Szerencsére tegnap jött délután az sms és a mail is, hogy megérkezett… gyönyörű a telefon. Ismerős volt már, mert Mackónak is Honor 6 telefonja van. Rengeteget agyaltunk, nézelődtünk, eszméletlen sok telefont fogtunk meg a nagy döntés előtt. Az álom telefon az ASUS ZENFONE2 lett volna, de szinte mindenhol csak a butább verzióját találtuk. Talán azt a verziót is elviseltem volna, ha nem ismertem volna meg Mackóm telefonját. 

Eszméletlen szép képeket készít, nagyon szuper a telefon, gyors, semmi problémája nincs. Igazából a fotókat amik felkerülnek ide a blogra, az ő telefonjával készítettem. Annyira aranyos volt Mackó, mindig odaadta készségesen a telefonját, ha fotózni szerettem volna, már a végén félve kértem őt, de mindig hozta, adta és készültek vele a képek, az önzőség vagy nyűg hajszál kis szikrája érzete nélkül. Nagyon hálás vagyok Mackónak ezért. Egy olyan telefont szerettem volna, ami azért strapabíró, reményeim szerint nem kell két-három évig vennem újra. Tavaly amikor felvettek Szegedre, annyira boldog voltam, hogy véletlen ki lett mosva a telefonom… erre azért jobban fogok vigyázni. Magamra nem szeretek költeni, de, hogy megvan boldoggá tesz nagyon, főleg, hogy már itt van a kezemben és nézegetem, állítgatom, barátkozok vele :) Így nem okoz problémát, hogy bármikor mostmár feltegyek ide egy képet.

Mai ebéd; márványsajtos saláta :)

Belebújtunk teljesen tegnap, annyira, hogy a napi tradíciónk is elmaradt (az Agymenők nézése) tehát totálisan a tegnapi nap a kicsi Honor körül forgott. Meg persze Géza barátom körül :) Lehetőségünk volt végre beszélni vele. Jó mondjuk napok óta telefonál ő is meg én is neki Hollandiába XD de végre a skype is összejött, nem aludtunk be, ami valljuk be 8 után már nálam legalábbis nagyon esélyes. :) Jó volt látni, hallani róla és kicsit elmélyültebben beszélgetni egy két témáról.
A Tegnapi nap sikeresnek könyvelhető el, pedig eléggé peches időszakom volt a délután folyamán. Nem sikerült elintézni egy két dolgot, a telefon vásárlása után meghívtam Mackót kávézni, ahol jeges teát szerettem volna inni, miután Mackó a turmix mellett döntött. Közölték velem hogy nincsen tea, akkor jó lesz a  hosszú kávé is habbal... hát elrontotta a csajszika a kávémat, totálisan lecsurgott a csésze oldalán a hab, de az körbe teljesen...ragadt az egész, ezután a malőr után felcsörögtem Gézát Hollandiába, hogy késünk legalább egy fél órát a megbeszélt skype időpontunkhoz képest, erre lemerült a telefon a mondatom felénél... Ahogy már otthon voltunk, és Gézával is beszéltünk, a telefont tanulmányoztuk, totálisan nem is érdekelt már hogy mik történtek velem.
Most boldog vagyok, biztos nem fogok unatkozni ma este, Mackó megy a Kormányűlésre a barátokkal, addig amíg oda lesz, barátkozok Honor ,,Hodorral".

Kellemes napot mindenkinek :)

Éjszakai bejegyzés két hosszú nap után

Hihetetlen, de ennyire nagy hajtás régen volt már. Amikor délben 5+7 összeadást már csak számológéppel vagy képes összeadni, az már művészet, pedig megtörtént. Hogy a nagy meleg és a 20 négyzetméteres ha van annyi iroda amiben nincs klíma, viszont pedagógus/gyerek/szülő annál inkább, és csak szorul befelé az a fújtós levegő… egy szó van erre: álom. Élmény tényleg minden kis feladatot megoldani és bele kezdeni egy újba. Ez egy ilyen időszak, tudom. Biztos sokan fellélegeztek most otthon, sokan várták ezt a mai napot. Kicsi gyerek/felnőtt egyaránt. Amikor a világod nem tudod, neked akkor is mosolyogni kell, és kedvesnek lenni, ez olykor nehéz tud lenni, főleg ha még hozzád is vágják flegmán, hogy ,,bocs, hogy elraboltam az idejéből fél percet”, vagy amikor apuka elkezd hepciáskodni hogy ő mérnök és hosszasan magyarázza, hogy hogyan kellene vezetni egy iskolát, mindezt az intézményvezetőnek. Persze ott van az a  szülő típus, aki a másik véglet, aki tényleg nagyon aranyos, buzgó, együttműködő, nagyon cuki, és a gyereke is az. El kell mesélnem egy történetet, annyira cuki… Az utolsó pillanatban jött egy testvérpár az iskolánkba. Egy hatodikos és egy most már kis elsős leányzó. Édesanya elhozta őket is a beíratáshoz, ilyenkor nekem is van lehetőségem velük beszélni egy kicsit, amíg anyu töltögeti az iratokat. Ez esetben sem történt máshogy, anya kismama volt a harmadik gyermekkel. Miután ketten már lányok voltak, és nem esett szó a babyről, megkérdeztem a kis elsőst, hogy mit szeretne, ha hugi születne, vagy ha öcsi. Rám nézett a kis angyal tekintetével, a kis csibész mosolyával, rárakta a anya pocakjára a kezét és azt mondta, hogy: ,, Mindegy csak egészséges legyen, DE AZÉRT JÓ LENNE EGY ÖCSI” :D Hát én tényleg megzabáltam a kislányt. Írtó cuki volt, ma már boldogan futott elém is, meg köszönt messziről, nap után meg beszámolt arról, hogy milyen volt az első napja. Egy csupa szív kislánynak csakis jó lehetett. De persze voltak olyanok, akiknek nem sikerült olyan túl jól a nap, volt olyan, akinek véletlen sikerült az új könyveit egyből lehányni, vagy akinél eltörött a mécses. Hozzá kell szokni az iskolához, nincs lazsa. Én persze mindent gyártottam, mindent készítettem elő, írtam, írattattam, osztottam, szoroztam, magyaráztam, munkaügyi dolgokkal foglalkoztam, beindult az élet.

 Elfáradtam nagyon, de mégis azt mondom, hogy szeretem a munkám. Haza tekertünk Mackóval, neki is fárasztó napja volt, itthon aztán kezdődött a második műszak. A kertben tevékenykedtünk, lenyírtam a füvet Makkal, megkapáltam a növényeimet, belocsoltam, majd miután bejöttünk, elmosogattam, feltöröltem a konyhát, Mackó rakott holnapra ebédet, eközben előkészültem a holnapi reggelihez (tányért, kést elővettem). És most itt vagyok. Érdekes, de teli energiával. A fűnyírás valahogy feltöltött, pedig nagyon elfáradtam. Mégis más munkafolyamat, egy azonban biztos, ringatni nem kell ma egyikőnket sem Mackóval.

Nos, nekünk így telt az első nap az iskolában; az őrület határán, néha idegesebben a kelleténél, de kihívással teli. Persze voltak olyan kellemes pillanatok, amikor minden bút, bánatot lehetett feledni, ilyen volt Kriszti kolléganőm jegeskávéja. Egyöntetű döntés alapján kimerjük állítani, hogy a Bányai és lányai cukrászdában a sarkon a legjobb a jegeskávé OREÓ-s fagyiból ;) Mindenkinek ajánlani tudom ;)

Szép hetet mindenkinek, két nap és jön a vén asszonyok nyara és reményeim szerint, egy kicsi lazítás ;)