Egy hónapja kezdtem el mozogni, diétázni, és tudatosan odafigyelni arra, hogy mit hogyan csinálunk, hogy harmónia vegyen körül. Két és fél hét után megálltam a fogyásban és ez zavar. Hogyne zavarna, amikor nem eszek
fele annyit sem, nem iszok COLÁT (!) néha fáj is a szívem miatta, de már egyre ritkábban. Vagy, hogy nem eszek
süteményt mint azelőtt, persze azt is tudom, hogy ez egy ideiglenes állapot (hogy megállt a súly vesztés).
Tudom, hogy sok mindenben én is ludas vagyok. Többek között, hogy nem iszom
annyi folyadékot, amennyit kellene. Van hogy egy liter vízzel elvagyok egy nap, és ez őrületesen
rossz, tudom. Ilyenkor mindig eszembe jutnak azok az idők, amikor a könyvtárban
dolgoztam még, és Enikő kolléganőm mindig mellettem volt, és mondogatta, hogy igyak, akkor is, amikor
már úgy éreztem, hogy lötyög a hasamban minden. Ilyenkor alig vártam, hogy elmenjen mosdóba és dugiban a virágokra locsoljak egy kis vizet, de ne túl sokat, nehogy feltünő legyen. Persze a napi folyadékbevitelem még a csalásokkal együtt is bőven megvolt, mert ha látta, hogy üres a palack, töltenem kellett... Enikő pedig olyan személyiség, mint az Agymenőkből Bernadett. Nem mer ellenkezni az ember vele. Több ilyen Enikő kellene egyébként, itt mellettem elférne még egy, aki mindig szól nekem. Vasárnap kitaláltam, hogy a
hetet sporttal fogom indítani (remélem azzal is zárom majd le). Mackónak húzós időszaka lesz, sokat fog
túlórázni, így mondtam neki, hogy elmegyek futni Hétfőn.
Szerencsére
hamar lezárt a programjuk, így közösen indultunk útnak. Persze a futásunk nem
átlagos volt. Gondos bemelegítést követve elkezdtünk ugráló kötelezni. Mackó
annyira aranyos volt, ahogy ugrált, egyszer csak leesett a nadrágja. Még
szerencse, hogy sötét volt, és csak én láttam, de nagyon mókás volt. A kis
esetlenségével, hogy még benne volt a lendület, de közben már próbálta felhúzni
a nadrágját valami vicceset még káromkodott is, jaj cuki volt :D Ezután nem
nagyon erőltettük a kötelezést, elindultunk inkább futni. Minden második
villanykaró után megálltunk gyakorlatokat végezni. Elsőre kitöréseket
csináltunk, aztán guggoltunk, négyütemű fekvőtámasz, rúgtunk a levegőbe és így
tovább. Jobban elfáradtunk ebben, mintha simán futkároztunk volna. Menni
szerettem volna még egy kört, de Mackó úgy érezte, hogy neki elég. Alig bírt
menni, érezte, hogy izomláza lesz. Gyorsan felbontottunk egy gránátalmát, mert
azt olvastam, hogy az jó izomláz ellen, de másnap mindenét érezte, mondta is
hogyha még egy kört kellett volna mennie, akkor valószínű, hogy meg se tudott
volna mozdulni. Hétfőn ugyanezt mondtam neki, hogy kezdésnek elég neki ennyi,
mert annak nincs értelme, hogy másnap nem tud megmozdulni. Akkor azt mondta,
jaj mondja ezt a sport lady, halál viccesen, nem bántóan :) Na erre a mondatára
emlékeztettem, mikor másnap jajgatott nekem :D Tegnap is megvolt a
mozgás, ő besétált a munkahelyétől hazáig, én pedig elmentem a szokásos
tornámra <3. Nagyon jól esett, még ha vannak gyilkos pillanatok is, olyan jó
érzés haza kocogni, hogy ma is tettem azért, hogy megváltozzon az életem, a testem és hogy a magammal szembeni gátlásokat lekűzdjem. Úgy
érzem egyre jobban megy a torna. Jobban és szabályosabban csinálom a mozdulatokat,
minden izmom érzem miközben csinálom és utána is. Egyre jobban azt érzem, hogy
mozogni jó. Ma is beterveztem egy kocogást, Mackó ma már nem jön hamar haza, és
mivel nem akarok nélküle otthon lenni, így inkább elkocogok a Tescoba, veszek
egy kis zöldséget, mert már salátáznék szívem szerint. Utána pedig haza
gyaloglok. 6 km, igazán nem sok.
Remélem, most hogy jobban figyelek a
folyadékbevitelre, és hogy megpróbálok mindennap mozogni valamit, megint elkezd
beindulni a súlycsökkenés és az alakulás. Az biztos, hogy nem adom fel, csak
dühít, hogy ez az állapot van. Viszont ott van Mackó, aki támogat, aki minden
egyes torna alkalmával elmondja, hogy mennyire büszke rám. Komolyan, nem tudok
neki elég hálás lenni, hogy ennyire támogat, persze ettől függetlenül mákos
pitékről álmodozik nekem. :) Most csak arra koncentrálok, hogy jól esik a
mindennapos mozgás, és, hogy várom a tornát. Régebben nem hittem volna, hogy
lehet ennyire szeretni és rajongani a mozgásért. Alig várom, hogy
torna/futócipőt ragadjak és mehessek valamerre kocogni. Nem adom fel, most a
léböjt kúrán is elgondolkoztam, de arra még rá kell vennem magam jobban.
Csodaszép napot mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése