Vad utazás –tavaszra várva

Mindennapjaink nagy részét a közlekedés teszi ki. Ha munkába indulunk, ha csak boltba ugrunk el, akkor is, amikor csak találkozunk valakivel, rendszerint valamilyen közlekedési formával jutunk el A-ból B-be. Mi télen mindig a a tömegközlekedési eszközöket vesszük igénybe, főleg a munkába járásra gondolok ezalatt. Ezzel kapcsolatban is van reggelente menetrendünk, ami mindig jellemez minket. Pl idegesen kapkodunk 7:04-kor, hogy a 7:12-ös buszhoz kiérjünk, és még nincs rajtunk kabát, sapka semmi sem, nem raktuk el az ebédet, és még a szemem se csináltam meg…. arról pedig ne is beszéljünk, hogy ki is kell érni a buszmegállóba. Anyósom, amikor felkel, akkor mindig elmondja, hogy ezt a buszt ugyan nem fogjuk már elérni. Mi persze mindig elérjük, sőt várunk is a buszra 10 mp-et, de legalább elmondhatjuk, hogy VÁRUNK.

(Amikor a csuklós buszt ekkorának érezzük, mert annyian vannak)

Ez a 10 mp pont elég arra, hogy gyorsan leellenőrizzük, hogy mindenki megvan-e, akikkel szoktunk utazni. Gyorsan végig pásztázzuk az embereket, akiket akarva akaratlanul jelzőkkel illetünk meg, és egyáltalán nem gonoszságból, hanem pusztán azért, mert nem tudjuk egymás nevét.  Első megálló:

,,Rákit men” már ott van, amikor mi érkezünk (a táskája és a két oldal rekeszébe pakolt tea illetve esernyő pont arra emlékeztet, mintha egy rakéta lenne a hátán) ő mindig morcos, egy mosoly nem hagyta el az arcát.

,,Undok kislány” -halljuk, látjuk érzékeljük…

Második megállónál már különösen egyéniségek szállnak fel:

Az ,,alkeszek”… igazán jó kedvű, szagos és hát piros orrú férfiak, Szíj Melinda szatyorral…

,,Buble gum”- Emlékszik biztos mindenki arra a rágógumira amit kisgyermekként rágtunk, kerek alakú, mindenféle színű, rengeteg volt egy csomagolásban, és csak addig tartott az íze, amíg összerágtuk. Van egy leányzó a buszon, minden reggel ilyen rágót rág. A rágó illata betölti a buszt általában, és azt az illatot imádom.

,,Piacos néni” – Rettentő nagy hanggal képes elmondani a napi pletykákat BÁRKINEK legalább 4szer, és ezt mind úgy, hogy a szemébe se néz az illetőnek és csak mondja mondja, csak mondja... Kicsit lassú felfogású, múltkor 3szor szóltam előre, hogy ,,kigyulladt" a busz és ömlik a füst (inkább csak ömlött a füst). Éppen szóltam volna negyedjére, amikor láttam, hogy a buszsofőr billentett a fejével, hogy meghallott és hogy vette a lapot, azonban a körforgalomban csak nem szállíthat le mindenkit, így nem állt meg. Piacos néni, hogy nem álltunk meg, elkezdett (tényleg nem túlzok) sipákolni, sírni, pánikolni, hogy felrobban a busz, mind meghalunk… de miután mindenki leszállt a buszról, Ő mégis csak FENT MARADT….! :D

,,Divat Csaj, Divat Öcsi, és Divat Baby” -Édesek, imádom őket. Divatcsaj nagyon furcsa stílust képvisel, de rettentő jó testvérek, és szimpatikusak. Igazából a jelző a csajszi miatt alakult így, de a testvéreiket így könnyebb volt társítani. Divat baby a legcukibb a maga 10 évével :D

,,Tudományos apuka”- Ez a példa mindent elárul róla: megkérdezte a gyereke, hogy miért nyikorog a busz. 10 perces tudományos előadást tartott a gyereknek arról, hogy az ékszíjtárcsán az ékszíjnak miként kellene működnie, de mivel nem úgy működik, hanem ahogy, ezért hallja a különös hangot…. –a gyereknek ezzel kapcsolatban nem volt több kérdése.

És ott vannak a sofőrök. ,,Dj Buszmen” és ,,Gregorió”. Dj Buszmen imád rallyzni, és max hangerővel hallgatni a tuc zenét. Ráadásul még kopasz is, a mi nem lényeg, csak megemlítettem.

Gregorióval élvezhetjük a napfelkeltés utazást minden reggel,  hangos Gregorián zene kíséretében. A hatás mennyei.És az egy dolog, hogy vannak ezek az emberek, de mindenkinek megvan a helye, a szokása... pl én sem szeretem ha a helyemr eállnak be, de általában megmarad :) Mi mindig állunk, úgy vagyunk vele, hogy üljenek csak le az idősek. Rengeteg féle ember, rengeteg sztori, de hiányoznak ha nincsenek a járatunkon. Tudsz mindent az utazó emberekről, az életünk részei, még ha ez egy kicsit túlzásnak is hangzik. Olykor elgondolkodok azon, hogy minket milyen jelzővel illethetnének… Biztos a mormota páros lennénk (amikor alszunk egymáson), vagy turbékoló galambok, dilis medvék vagy nem is tudom :D  azért kívülről kíváncsi lennék magunkra.

Így a tél vége felé (remélem legalábbis, hogy már a végét érezzük) egyre jobban várom a tavaszt. A tavaszt, amikor majd Mackómmal biciklivel járunk már be dolgozni. Várom ezt az időszakot több okból is. Egyrészt hamarabb érünk be biciklivel, mint busszal, másrészt mozgunk ezzel is. Akkor már jó idő lesz, lehet kertészkedni (már alig várom, hogy veteményezhessek, a föld elő van már készítve, a magokat megvettük, ültetési terv készen van) és a virágok miatt is várom már. Annyira gyönyörű a jácintom az ablakban.

Az az illat, ami van a nappalinkban, felbecsülhetetlen. Így hogy látom a napot, hogy jó idő van, hogy érzem a virágillatot otthon, annyira mennék már ki, és vágyom a kint létre, a tizen fokra, hogy leírni nem tudom. Szerintem mindenki így van ezzel. Jó, hozzáteszem, hogy október vége óta az áprilist/májust várom. :) Ma is sikerült jól elkanyarodnom. A tavasz lassan, de biztos közeledik, addig viszont marad a tömegközlekedés ezzel a rengeteg sokrétű, vicces emberrel.

A tavaszvárás szellemében kellemes hétvégét kívánok mindenkinek :)

A nagy kihívás ;)

Már beszámoltam arról, hogy amikor Szentesen voltunk legutóbb, akkor unokatesómékat láttuk vendégül nálunk, és ha a barátfüle jól is sikerült, a kifli már annyira nem volt 100%-osan a legjobb állagú. Jogosan mondta ezek után Mackó, hogy gyakorolnom kell… Így jött a gondolat, hogy hétvégén ismét neki leselkedjek a mumusomnak; a kelt tésztának. Jobb segítséget nem is keríthettem volna, mint Szeged kelt tészta készítés királynőjét, a bűvös tepertős~, illetve túrós pogácsa készítés nagy mesterét; Anyósomat; Gizike nénit. Tudni kell Anyósomról, hogy ipari mennyiségben sütött már kiflit az egyetemre, a családnak, és számtalan ember próbálta már ellesni a titkát, mert tényleg finom a tésztája.  A tepertős pogácsája verhetetlen, ha kisül, akkor le nem lehet tenni, csak ha az ember elmegy az ebédlőasztaltól. Az ő tudását próbálom ellesni, hogy majd egyszer nekem is ennyire jól menjen az egész, mint neki (ez persze olyan, mint anyukám húslevese, ugyanolyan úgysem lesz sosem, mint ahogy ő készíti).

Nos, igazából rájöttem, hogy ő egyáltalán nem görcsöl olyan dolgokon, hogy megkel-e az élesztő a bögrében vagy sem  (én pl ilyen vagyok). Ha a tej hőmérséklete jó volt, meg kel ott majd az élesztő is… Talán nekem is lazábban kéne felfognom ezt az egészet. Fél adag tésztát készítettünk direkt, mert nem akartuk, hogy kimaradjon annyira sok. Ahogy beszéltük, hogy csak fél adagot süssünk, Gizike néni rávágta, hogy az 24 darab lesz. Úristen ennyire minden ki van számolva? Nagyon tud az ,,öreglány”. Aztán én magamtól is rájöttem, hogy hogyan jött ki az a 24 darab, de tényleg annyi volt mindenféle varázslat nélkül :) Fél kg lisztből készítettük a kifliket. És hogy miben volt másabb az elkészítése, mint amit múltkor csináltam? Arról fog szólni ez a bejegyzés. Mindig azt mondja, hogy a kelt tésztának lágynak kell lennie, nem jó, ha kemény. Mindig is ámultam, amikor a saját mamám sütött süteményt, hogy a markát  vagy a kis bádogbögréjét használta mércének, és igazából senki nem tudta, hogy az ő isteni ALMÁSLEPÉNYE amilyet szegényem halála óta nem ettem, hogyan is készült. Ilyen Gizike néni is, nem igazán méricskél mérleggel. Markába nézte a cukrot, mondta, hogy én is öntsek, hát gyakorlatilag még jó hogy nem öntöttem bele a tejbe az én maroknyi cukromat :D kb az ¼-e ha kellett… Amikor verni kellett a tésztát, azt is máshogy csinálta, mint ahogy én csináltam volna. Mutatta, hogy hogyan csináljam, mert, hogy akkor szép hólyagos lesz. Mackó szerint egészen jól ment már a végén, én azért ezt nem állítottam volna ennyire magabiztosan, de tény, hogy elkaptam a ritmust. :) Szinte cuppogott a tészta, amikor a titkos hozzávalót, ami a tyúkzsír volt, bele nem adagolta életem párjának anyukája. Átvette a dagasztást, hogy érezze milyen a tészta. Ahogy kidolgozta a tésztát, nem is volt ragacsos, cuppogós az a tészta. Letakartuk és bevittük a kandalló előtti dohányzóasztalra pihenni.

Amíg pihent a tészta, Mackóval ki gyorssétáltunk, szinte már kocogtunk a Tiszára. Megnéztük a folyót, hogy a környék mennyit változott. Utoljára tavasszal voltunk kint, a migránsok miatt nem mentünk egész nyáron a Tisza környékére sem. (a bejegyzés végén találhatók képek). Ahhoz képest, hogy milyen volt legutóbb a környék, teljesen letisztult, bár találtunk arab igazolványokat, meg így is több szemét volt, mint egy éve volt, azonban már közel se annyi, mint a nyár környékén. Akkorát sétáltunk meg bóklásztunk, hogy nagyon elfáradtunk mire haza értünk. Eztán jöhetett a nagy hadművelet, a kiflik elkészítése.

A tészta gyönyörűre megkelt, Gizus mamus három részre osztotta a tésztát, mondta, hogy fogjam csücsökbe a tésztát és egy speciális mozdulattal forgassam körbe körbe, hogy sima alakja legyen a tésztának. Nah ez a mozdulat valahogy nagyon nem jött a kezemre. Ő a maga megszokott mozdulatával mutatta nekem, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne, mintha csak belelépnénk egy papucsba nyáron. Belecsípett, forgatta, én meg csak pislogtam, ,,aha….” Belemartam, ez határozottan jól ment! Innentől pedig megállt a tudomány. Forgattam a csücsköt, tekeredett minden felé, akkor megint megmutatta, akkor máshogy csináltam rosszul…. Aztán lassan a kezemmel mutatta meg, hogy hogyan lenne jó. Alakult a dolog, bár ezt tényleg nagyon sokszor kell gyakorolni. Végül az enyém is összeállt szép sima gombócba, és hagytuk egy kicsit az asztalon kelni a gombócokat.

Addig kikentem a tepsit, összezutyultuk a tojást, meglangyosítottunk egy kis disznó ZSÍRT, összevágtam a kolbászt, a sajtot. Kinyújtottam kör formára a tésztát (olyan gyönyörű hólyagok voltak benne, hogy Anyósom is megdicsérte), megkentük olvasztott zsírral, felcikkeltük (8 részre) a tésztát, (így jött ki a 3 buciból a 24 darab), majd ráraktuk a tölteléket. Gizike néni szerint nem sajnáltam a kolbászt a kiflikből. Nem akartam, hogy azt mondják rá, hogy csak nyomokban tartalmaz csak kolbászt.

Eztán jött rá még a sajt darab, feltekertük, Mackó megkente a tetejét tojással, mert hát a tésztának a tojással való megkenését mindig és mindenkor neki kell megcsinálni, hiszen ő a profi benne. Leszórtuk szezámmaggal/lenmaggal és bedobtuk sülni.

Amíg sült, egy kis bort, öntöttünk, elővettük a tányérokat és miután minden kisült, mindenki megrohamozta a kifliket. Nagyon finom lett, bár most hétvégén is sütök fél adagot, csak hogy menjen a sütés mire legközelebb megyünk Szentesre. Zitunak kell majd a jutalom kiflijeit gyártanom, amiért eljönnek Squasholni :).

Tehát ez volt a nagy sütemény készítés, rengeteget nevettünk, főleg én saját magamon a bénázásom miatt. Olykor Gizike néninek is kiszaladt egy kacaj, de majd alakul ez a kelt tészta :) Gyakorolgatok, sütök a családnak, aztán egyszer majd csak jó lesz. Apró örömök a mindennapokban :)

Csodaszép napot mindenkinek! És persze a képek a Tiszáról: