Hihetetlen, de
ennyire nagy hajtás régen volt már. Amikor délben 5+7 összeadást már csak
számológéppel vagy képes összeadni, az már művészet, pedig megtörtént. Hogy a
nagy meleg és a 20 négyzetméteres ha van annyi iroda amiben nincs klíma,
viszont pedagógus/gyerek/szülő annál inkább, és csak szorul befelé az a fújtós
levegő… egy szó van erre: álom.
Élmény tényleg minden kis feladatot megoldani és bele kezdeni egy újba. Ez egy
ilyen időszak, tudom. Biztos sokan fellélegeztek most otthon, sokan várták ezt
a mai napot. Kicsi gyerek/felnőtt egyaránt. Amikor a világod nem tudod, neked
akkor is mosolyogni kell, és kedvesnek lenni, ez olykor nehéz tud lenni, főleg
ha még hozzád is vágják flegmán, hogy ,,bocs, hogy elraboltam az idejéből fél
percet”, vagy amikor apuka elkezd hepciáskodni hogy ő mérnök és hosszasan
magyarázza, hogy hogyan kellene vezetni egy iskolát, mindezt az
intézményvezetőnek. Persze ott van az a
szülő típus, aki a másik véglet, aki tényleg nagyon aranyos, buzgó,
együttműködő, nagyon cuki, és a gyereke is az. El kell mesélnem egy történetet,
annyira cuki… Az utolsó pillanatban jött egy testvérpár az iskolánkba. Egy
hatodikos és egy most már kis elsős leányzó. Édesanya elhozta őket is a beíratáshoz,
ilyenkor nekem is van lehetőségem velük beszélni egy kicsit, amíg anyu
töltögeti az iratokat. Ez esetben sem történt máshogy, anya kismama volt a
harmadik gyermekkel. Miután ketten már lányok voltak, és nem esett szó a
babyről, megkérdeztem a kis elsőst, hogy mit szeretne, ha hugi születne, vagy
ha öcsi. Rám nézett a kis angyal tekintetével, a kis csibész mosolyával,
rárakta a anya pocakjára a kezét és azt mondta, hogy: ,, Mindegy csak
egészséges legyen, DE AZÉRT JÓ LENNE EGY ÖCSI” :D Hát én tényleg megzabáltam a
kislányt. Írtó cuki volt, ma már boldogan futott elém is, meg köszönt
messziről, nap után meg beszámolt arról, hogy milyen volt az első napja. Egy csupa
szív kislánynak csakis jó lehetett. De persze voltak olyanok, akiknek nem
sikerült olyan túl jól a nap, volt olyan, akinek véletlen sikerült az új
könyveit egyből lehányni, vagy akinél eltörött a mécses. Hozzá kell szokni az
iskolához, nincs lazsa. Én persze mindent gyártottam, mindent készítettem elő,
írtam, írattattam, osztottam, szoroztam, magyaráztam, munkaügyi dolgokkal
foglalkoztam, beindult az élet.
Elfáradtam nagyon, de mégis azt mondom, hogy
szeretem a munkám. Haza tekertünk Mackóval, neki is fárasztó napja volt, itthon
aztán kezdődött a második műszak. A kertben tevékenykedtünk, lenyírtam a füvet
Makkal, megkapáltam a növényeimet, belocsoltam, majd miután bejöttünk,
elmosogattam, feltöröltem a konyhát, Mackó rakott holnapra ebédet, eközben
előkészültem a holnapi reggelihez (tányért, kést elővettem). És most itt
vagyok. Érdekes, de teli energiával. A fűnyírás valahogy feltöltött, pedig
nagyon elfáradtam. Mégis más munkafolyamat, egy azonban biztos, ringatni nem
kell ma egyikőnket sem Mackóval.
Nos, nekünk így
telt az első nap az iskolában; az őrület határán, néha idegesebben a
kelleténél, de kihívással teli. Persze voltak olyan kellemes pillanatok, amikor
minden bút, bánatot lehetett feledni, ilyen volt Kriszti kolléganőm
jegeskávéja. Egyöntetű döntés alapján kimerjük állítani, hogy a Bányai és
lányai cukrászdában a sarkon a legjobb a jegeskávé OREÓ-s fagyiból ;)
Mindenkinek ajánlani tudom ;)
Szép hetet mindenkinek, két nap és jön a
vén asszonyok nyara és reményeim szerint, egy kicsi lazítás ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése