Kincskereső kisködmön

A huncut macska tudja, hogy mikor voltam ennyire kipihent, mint ma. Tegnap Mackó elment a szent sörnapra, én pedig érintőlegesen rendet raktam otthon, egy kicsit játszottam és este 9 órakor már durmoltam is. Nem volt kedve elmenni Mackónak, és most én is próbáltam volna marasztalni, de úgy volt vele, hogy már megígérte a srácoknak. Így hát elengedtem, azért próbáltam húzni, hátha meggondolja magát, de igazából úgy voltam vele, hogy had menjen, úgyis jön 22:45-kor az utolsó busszal. Én a lehető legnagyobb nyugalommal elaludtam, ő pedig már robogott haza a 22:05-ös busszal, HAMARABB. Meg volt győződve arról, hogy fent vagyok, de amikor látta, hogy koromfekete az emeleten minden, a lehető legnagyobb óvatossággal bújt be mellém. Nem is vettem észre hogy hogyan csinálta ezt, hiszen én mindenre, de tényleg mindenre a legnagyobb éberséggel reagálok és nyitom ki a szemem. És még köszöntem is neki állítólag, meg puszit is adtam….  No, mindegy, ebből kifolyólag, hogy sikerült aludnom egy hatalmasat, már 5:30-kor fent kukorékoltam, szorítottam Mackót magamhoz, bújtam hozzá, mélyen magamba szippantottam minden lélegzetvételnél az illatát. Az első telefoncsörgésnél (ébresztő), mint egy akadályugró akrobata ugrottam keresztül Mackómon az ágyban, és rohantam lefelé, hogy hátha sikerülne kávét főznöm a nagyban ,,téliálmot” alvó Mackómnak. Ahogy bekapcsoltam a kávéfőzőt, készítettem a reggelit, daráltam a kávét, melegítettem a csészéket… Annyira igyekeztem, hogy mindennel időben végezzek, mielőtt az utolsó csörgés is bekövetkezne. Vittem büszkén és sietve a kávét, nehogy elhüljön, a lehető legnagyobb vigyorral az arcomon. Erre, ahogy a lépcsőn felfelé vonultam a csészékkel, látom, hogy Mackó  a mosdóban van… Miután kijött, megkávéztunk, felöltöztünk, (az iglunkban -hálószobában- félig felöltözve ölelgettem, annyira nem érdekelt most a hideg sem...) :D aztán felismertük a  tényt, hogy oké, hogy  rend van, de azt a hatalmas ruha kupacot is el kellene tüntetni ami a szoba kellős közepén volt, (az  egész heti ruhaadagunk, tehát tényleg nagy kupac....).

 Nem tudtam hova dugni, még a szekrénybe sem volt hely... Nem tudom, hogy volt-e már valaki olyan helyzetben, amikor gyorsan kellett elpakolni valamit, és csak úgy bedúrt mindent a szekrénybe vagy valamelyik sarokba... Na most ez nálunk felejtős volt, mert pont a sarkokba mentek a szerelők, a fürdőbe is tevékenykedtek, ott se volt jó helyen, a szekrényben pedig végkép nem volt hely... így komótosan hegyet alakítottam ki a  fotelbe a ruhákból, és szépen leterítettem egy pléddel, alig észrevehető.... de legalább nem látszik hogy mi van alatta. Az a 2-3 fél pár zokni meg ne érdekeljen senkit, ami ott maradt a szőnyeg szélén.  Délután meg úgyis bezsákolom az egészet, mert visszük Szentesre (itt szegeden nem tudunk szárítani ennyi ruhát, meg fűtés sincs...). Hirtelen akkora rend lett, mintha most lett volna a tavaszi nagytakarítás, amikor minden a helyén van, mint a múzeumokban, amikor vízmértékben van minden. Levonoltunk tehát az emeletről boldogan, hogy most sem maradunk szégyenben.  Mackó lent meglepődött, hogy már reggeli is van, mennyire ügyes és aranyos vagyok...Ezekért a pillanatokért érdemes erőt feszíteni és megmozdulni hajnalban. Annyira időben tudtunk mindent megcsinálni, így is, hogy volt ez varázslói malőr a ruhákkal, különös is volt, hoyg nem kell szendvics evés közben ebédet pakolni, teát önteni termoszba..... Mindig így kellene (felkelni), de nekem sem nyílik ki mindig korán a szemem, a hétvégét leszámítva, mert akkor már hajnalban fent vagyok… Hihetetlenül energikusan, vigyorgósan elindultunk Mackóval a buszmegállóba, bohóckodtam neki folyamatosan. Ahogy befészkeltem magam a buszmegállóba a helyünkre, észrevettem, hogy mekkora szivárvány van az égen. 

Minden színe teljesen kivehető volt. És akit annyira érdekel, megnézheti a képet a Délmagyaron is...42. kép :D A szivárvány hatalmas és nagyon vastag volt... (perverzek ne mosolyogjatok).  Meg is akartam jegyezni Mackónak éppen, hogy valahol esik, amikor hatalmas nagy cseppekkel elkezdett szakadni az eső. Igaz ez nem szegte kedvünket a naptól. Indítványoztam Mackónak, hogy ne is menjünk dolgozni, menjünk, keressük a kincset (a szivárvány miatt).  Hiszen, aki korán kel, (mint mi) aranyat lel. És mivel tudjuk, hogy hol a kincs/arany a szivárvány miatt, ez tűnt a legjobb dolognak a buszon.  Végül, csak eljöttünk dolgozni, nem fordultunk vissza. Ma valahogy gördülékenyebben ment a munka is. Minden sikerült, minden szép és jó volt. Otthon pedig… A gázosok jól haladtak, nagyon ügyesek és nagyon lelkiismeretesek, fent van már az új kazán is, tényleg le a kalappal előttük. Ha minden jól megy, ma már arra is látnak esélyt, hogy be lehet majd gyújtani is. Legalább anyósom sem lesz hidegben a hétvégén, de ez még nem biztos.

Nos, ennyi öröm és boldogság után mindenkinek kellemes hétvégét kívánok, ma már melegben alszok/fürdök!

JUHÉÉÉÉÉÉ! :P